|
Orbán Béla:
32. Zsoltár (Boldog ember az...) Róma 4:7-8; Elhangzott a SÓFÁR Jesua HaMassiah-ban hívő Közösség szerdai alkalmán 2014. február 12.
Nem célzással, nem adresszálva, de mégis Pálnak a Rómabeliekhez írt levelének a 4. fejezetéből veszek elő most egy bibliai verset. A 7-8. vers így szól: „Boldogok, akiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és akiknek elfedeztettek az ő bűneik.Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.”
Mit is olvastam itt Páltól, alias Ráv Saultól? Nem mást, mint a 32. Zsoltárt, amelyikkel folytatom: „Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen. Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Szela. Vétkemet bevallám neked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela. Azért hozzád fohászkodjék minden kegyes, alkalmas időben. Bár a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá. Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével! Szela.Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged. Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, amelyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, [mert] nem közelít hozzád. Sok bánata van a gonosznak, de aki bízik az Úrban, kegyelemmel veszi azt körül. Örüljetek az Úrban, vigadozzatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti egyenes lelkűek!”
Ez a boldogság Zsoltára, a 32. Zsoltár. „Boldog”, eszembe jutnak a réges-régi genfi zsoltárok: „Oh, mely igen boldog az ember..” és így tovább, mondhatnám ezeket a szép zsoltáros énekeket, mindnek ez a tartalma, de mikor Pál beszél, pontosan azt mondja, mint a 32. zsoltár: „Boldog, akinek az Úr nem tulajdonít bűnt, akinek bűne megbocsáttatik, és a vétke elfedeztetik” Ez igazából a bűnbánati Zsoltár, mint az 1. Zsoltár, mint az 51. Zsoltár, sorolhatnám a bűnbánati Zsoltárokat. Ennek a Zsoltárnak mégis van egy olyan taglalása, amit meg kell értenünk, hogy nekünk szól. „Boldog ember az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.” Én úgy gondolom, hogy pontosan sokszor felmerül ez a kérdés, hogy „Boldog vagyok-e?” Boldog! És egészen hamis képzeteink vannak a boldogságról: boldog vagyok, hogy nem vettek észre valamit; boldog vagyok, hogy el tudtam dugni; boldog vagyok, hogy nem szólaltam meg és nem tudják; boldog vagyok, hogy még a ruhámat is úgy veszem fel, hogy nem látják. Boldog vagyok, és mégsem vagyok boldog, mert nem ismerem ezt a fajta boldogságot, mint az 1. Zsoltárban benne van.
A boldogság Zsoltár benne van a 34.-ben, benne van 106.-ban, 112. 128. mind „boldogsággal” kezdődő Zsoltárok. Benne van az a boldogság, amire szükségünk van. És meg kell értenünk, hogy akkor vagyunk igazában boldogok, ha rendezettek vagyunk. „Boldog az az ember, akinek hamissága megbocsáttatott”. Hamissága? Hamissága az, amelyik voltunk, vagyunk: sunyítás, bűn, vétek, mind-mind, erről beszél itt a zsoltáros is.
Igazából ezek a boldogságnak a szavai arról szólnak, hogy rendezzük az életünket. És amikor itt, ebben a Zsoltárban elérkezünk a 8. vershez, abban a pillanatban van egy vágása a Zsoltárnak: először a zsoltáros beszél, elmondja, hogy milyen volt, elmondja, hogy oktalan, elmondja, hogy „pucolós” volt, mondhatnám, elmondja azt, hogy rejtette, elrejtette a bűneit és abban lankadt el. Igen ám! El kell mondani, sokszor az ember a saját hazugságai miatt fárad el, mert állandóan vigyázni kell, nehogy véletlenül kiderüljön. És nekem is eszembe jut a fiatalabb koromból, hogy már nem tudtam, mi az igazság, mert annyira tudtam hazudni, annyira benne voltam, annyira „gurítottam”, hogy már nem tudtam számon tartani, hogy kinek mit mondtam, és egy idő után már nem is tudtam, mi az igazság. És ebbe bele lehet fáradni. Bele lehet fáradni ebbe a vargabetűs életmódba, bele lehet fáradni egy házasságon belül a ki nem mondott dolgokba, el lehet fáradni mindenben, ami nincs rendezve. És olyan szép, és olyan egyszerű a zsoltárosnak a megvallása: „Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében.” Mert Isten rád terheli. Isten rád terheli azt, ami vagy, azt, aki vagy. Azt, ami hamisság bennünk, az a mi vétek, az, ami bűn bennünk. Ezt Isten ránk terheli. Nem azért, mert meg akar ölni, meg akar fojtani. Nem azért adta a Törvényt, hogy ellenünk legyen, nem azért van, hiszen a Róma 4-ben folytatódik is, hogy hogyan történik a Törvény, és a zsidó, nem-zsidó közötti viszony a bűn tekintetében, hit által, mint Ábrahámnál.
Mégis itt van az, amire a zsoltáros tanít bennünket: „Vétkemet bevallom neked, bűnömet el nem fedeztem és azt mondtam, hogy bevallom” Ez a fordulópont. Ez a fordulópont, amire jön a válasz a 8. verssel: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” És olyan szép ez a mondat: megtanítlak az útra, merre kell menni. Már nem kell erőlködnöd, nem kell félned, tudod, így biztos nem. Az első tanítás az, amikor észreveszem a bűnömet, hamisságot: arra már többet nem mehetek. Arra már nem, mert nagyon nehéz volt az. Nagyon nehéz volt az az állapot, ami az én életemben is az az út volt, az az irány volt, az a mód volt, az az állapot volt, oda én már többet nem akarok menni. Oda nem! Megértettem, megértettem Isten Törvényét, megértettem azt, hogy milyen nehéz volt. Megértettem, megélhettem azt a szabadságot, hogy a Törvény és a Kegyelem függvényében döntöttem, hogy nem kell félnem, nem kell erőlködnöm, nem kell „gurítanom”! Egyenesen mehetek! Egyenesen, és ebben az ígéretben benne van: „Bölccsé teszlek”, nem mást jelent – ez nem azt jelenti, hogy most még 3 diplomát szerzel a semmihez képest -, hanem azt jelenti, hogy megismered Istent. Megismered Isten akaratát, megismered Istennek az akaratát a te életedre, és „a szemeimmel”, ez olyan szép: „és a szemeimmel tanácsollak téged”. Isten nem üt, nem vág, „a szemeimmel”. A szem pedig annyit jelent, hogy ott vagy Előtte, lát, egy olyan kontaktus, amikor a látása egyezik a te látásoddal. Amikor Istennek a látása a te látásoddal egyezik, és tudod, hogy Ő mit akar mondani – ezt igazán szerelmesek tudják elmondani, hogy ránéz a másikra, és tudja. Tudja, érzi, és nem kell kimondani sem, a szem beszél, a lélek tükre a szem, és mondhatnánk tovább a világi szavakat is -, a szemmel vezérellek. Ez olyan szerelmes mondat, olyan szerelmes ígéret, hogy nem beszél, nem idomít Isten, hanem egyszerűen látod, merre kell menni. Fölnézel, és látod az Ő szemét, és ez szellemi értelemben értendő: látom az Ő szemét. Látom azt, ami előtt vagyok, látom, ami megvizsgál, látom, amelyik irányít, látom az Ő szemében önmagamat. Önmagamat látom, mint a tükörben, Isten szemében önmagamat.
És itt a 8. verstől kezdődik az ígéret, de ebben azért benne van a figyelmeztetés is: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” Annyi finomság van ebben a mondatban, hogy jó lenne átgondolni, azonban ott a figyelmeztetés: „Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, amelyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, [mert] nem közelít hozzád.” Mit kell tenni? Ne legyél olyan, mint a ló és a szamár. Kettős. Nagyon sokan azt hiszik, hogy a ló egy nagyon okos állat, és meg kell mondani, hogy a ló sokkal butább, mint a szamár. Ne legyél ló! Ebben benne van, amit oly kevesen szeretnek ebben a mai szerencsétlen világban megérteni. Azt a szerencsétlenséget olyan nehezen értik meg, hogy a lovat idomítják. A lónak minden lépését, ami létezik, meg lehet tanítani, és az vakon, szemellenzővel csinálja, amit mondanak neki. Nem azt akarja Isten, hogy te egy ló legyél, akinek füttyszóra, vagy akármire vezényelhetnek, és ne legyél vak engedelmességgel, ne menjél a világi életedben, a világi utadon ne menjél. Ne legyél olyan, mint a ló! Ne legyél vakon hűséges valakihez, valamihez, és nem kell szemellenzővel előre. Látnod kell, hiszen a „szememmel tanácsollak” = látsz. Ne legyél olyan, mint a ló. De ne legyél olyan, mint az öszvér, aki tudja, de nem akarja. A szamárnak több esze van: az hátranéz –nekünk is volt olyanunk, amikor én még Budapesten laktam, és a szomszédban volt 3 szamár, amik egy kocsit húztak, és ha valamivel többet raktak fel a kocsira, nem voltak hajlandóak tovább menni. És bizony volt, amikor tüzet kellett alájuk rakni, hogy induljanak, nagyon-nagyon meg kellett serkenteni őket. Egyszerűen volt eszük, hogy nem szakítják meg magukat. A lovak ott szenvedtek, és fehér-habos volt a hátuk, de mentek. Isten nem akarja egyik végletet sem, a másikat sem! Nem akarja, hogy szamár legyél, hogy kritizáld a dolgokat, hanem fogadd el, azt, amit Ő ad. De nem legyél ló sem, aki mindenkinek azt mondja, igen, igen, igen… Ne legyél egy szavazógép, és ne legyél olyan, mint aki mindenre igent mond. Ne legyél egyszerűen kiszolgáltatott embernek, és senkinek. Ne legyél olyan!
„Sok bánata van a gonosznak, de aki bízik az Úrban, kegyelemmel veszi azt körül.” Sok bánata van. Igen, ezt az tudja elmondani, aki benne volt abban, hogy milyen is volt az élete, és mégis itt Isten azzal bátorítja mindegyikünket: „sok bánata van”. Az életünknek a gonosz területének, és a gonosz állapotában sok bánat volt. De tényleg észrevetted azt, hogy kegyelemmel vett körül? Tényleg észrevetted azt, hogy a gonoszságodban nem haltál meg? Vagy nem mentél még mélyebbre? Hogy nem történt olyan, amiből már kihúzhatatlan vagy? Mert körül vett, mert akart valamit. Mert megmentett, és innentől következik a 11. versnek a folytatása: „Örüljetek az Úrban, vigadozzatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti egyenes lelkűek!” Lehet örülni. A bűnvallásnál az önmagunkra mondott vádbeszédet egyszerűen el lehet felejteni. Igen, ilyen voltam. Igen, az életemben volt olyan, ami piszkosul nehéz volt, hogy szépen, magyarul mondjam, nagyon nehéz volt. Nagyon, nagyon rugózkodtam, és nagyon, nagyon nyomtak a dolgaim. Mondhatnám sorba, nem reklámozom a bűneimet, nem akarok kicsinyíteni-nagyítani dolgokat, bizony nehéz volt. Isten keze rajtam volt, nehéz volt. Nagyon-nagyon sok sírós éjszakám volt és nagyon sokszor leköptem magamat, hogy ez így nem megy tovább, mert utáltam magamat, a bűneim miatt. Nem a teremtettségem miatt, a bűneim miatt. Nagyon nehéz volt és mégis. Mégis Isten rákényszerített arra, azt mondta: Na, jó, akkor kezdjük. Meddig akarsz sunyítani? Meddig akarsz mást mondani? Te is tudod a valóságot, hogy ez nem Isten szerinti. Mennyire tudod önmagadról a vádbeszédet elmondani, hogy bűnös vagyok, mert a bűntudat után a bűnbánat az már önmagam iránti vádbeszéd is. Kegyelemmel, de vádbeszéd, mert amikor tudom magamról ki vagyok, akkor magamat is vádolom a Törvény szerint. Bizony, nehezek voltak ezek, és én azt mondom, hogy nagyon könnyű volt, amikor ki kellet mondanom a valóságot, és akkor Isten tudott adni egy olyat, hogy „elveszem rólad”. Elveszem rólad a terheket. Nem úgy vette el, hogy a bűnnek a következményeit vette el, hanem a bűnt vette el és amúgy a teher is megszűnt. Megszűnt e teher és utána jött, hogy tudtam mondani: Mindenki ezt csinálja, mert olyan jó! Utána mások felé is elindultam, hogy de jó! Még a „Bűntől szabad” című református énekeskönyvből mondhatnám, de milyen jó, hogy nem kell bűnben élni! Milyen jó, hogy nem kell a bűnnek a súlyát, és sokszor az embereknek a lenézését is magadon viselni, mert borzalmas, amikor már önmagadat is lenézed, mert akár pszichésen is veszélyes helyekre kerülsz. És akkor jön az emberből az az öröm: De jó! Te nem akarod? „Hozzád fohászkodjék minden ember”, mert nagyon sok emberen látni a nyomot, a lenyomást, az örömtelenséget, mindenféle bajt. És lehet ez helyett boldog!
Róm 4:7 : „Boldogok, akiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és akiknek elfedeztettek az ő bűneik.” Boldog, mert tényleg voltak olyanok, amik nagyon hamisak, bűnök voltak, és megbocsátott. Igen, megbocsátott. És voltak, amik vétkek voltak, és arra Isten azt mondta, na, jó, erről felejtkezzünk el. Mert ez kísértés volt, nem tudtad, tudatlanság állapotában voltál, sok minden volt. És ezt a felszabadulást nem lehet másképp megélni, mint ha másnak is azt mondom: Neked is lehet. Neked is lehet boldog az életed. Nem arról beszélek, nem a lottó ötösről, és akármiről beszélek, nem erről a boldogságról, hanem arról, hogy szabad vagy. Szabad vagy, és ebben a szabadban nem befejezés van, hanem ahogyan Isten ígéri, itt beáll: Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged. Egy bűn rendezése, Isten elé állása, befejezése, kitisztulása, nem végállomás, hanem a kezdet. Ha valóban az ember életében van egy ilyen szakasz, amikor rendezés van, akkor ott van mögötte az ígéret is. Bölccsé teszlek, megismered Istent. Megismered, Aki nem fog cserbenhagyni, Aki nem fog elveszni hagyni, Aki nem hagy tétovázni, Aki nem hagyja, hogy megint visszamenjél valami hasonlóra. Azt fogja mondani, hogy már ott voltál, emlékezz rá. Azt fogja mondani, ne ismételj, és azt fogja mondani, bölccsé teszlek, megismertetem az Én akaratomat, az Én utamat, magát Jesua HaMassiah-t a te életedben, hogy merre kell menned, Ő tanít meg.
Amikor előtte kéri a zsoltáros, Dávid: „Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével!” Akkor nem azt mondja Dávid, hogy: bunkert akarok, hanem: szabadulást. Szabadulás örömét. Én el tudom mondani, hogy volt sok ember, aki felé szolgáltam, és láthattam ezeket az örömöket, kisebb-nagyobb dolgokban. De hagy legyen a saját bizonyságom inkább ott. Nagyon-nagyon kötözött voltam, nagyon-nagyon, súlyosan, nagyon nagy terhek voltak rajtam, és amikor kimondtam ezt, akkor volt szabadulás, volt változás és akkor szólalt meg az ígéret: akkor most én is megmutatom magamat. Mert annak a mocskosnak nem mutatom meg magamat, csak, mint Szabadító. Ha megszabadítalak, akkor tudok Úr és Király lenni az életedben. De ott már, mint Úr és Király vezetlek, megmutatom az utat, és nem kell kérned, hogy oltalmam legyél, mert már az vagyok, már megkapod a védelmet. Nem kell továbbá kérni azt, amit kért, hogy a szabadulás örömét add nekem, mert már meg van az örömöd, mert magad is megérzed, hogy a súlyok lejöttek, és magad is megérzed, hogy folyamatosan jön mindenféle dologtól való szabadulás. Az az ember, aki terhek alatt volt, annyira fölszabadul, hogy ha visszagondol, akkor tényleg csak örömmel és hálával gondol vissza, hogy volt egyszer, amikor Isten megállította, rátette a kezét: ne tovább! Isten ha rád teszi a kezét, az nagyon nagy súly. Ráteszi a bűnödet az életedre, hogy ez te vagy, nagyon nagy súly, és ez nagyon nagy áldás, ha Isten egyszer megállít. Bűneiddel állít meg! Elkezd fájni, elkezd nehéz lenni, és elindul valami, aminek a folytatása: Szabadíts meg! Add a szabadítás örömét! Dávid nagyon-nagyon jót kért: szabadítás örömét. Nem szabadítás kell, megoldás, hanem a szabadítás örömét kell adni. Hogy már többet nem lesz, hogy már többet nincs, hogy már elfelejtette, elfedezte, megbocsátotta! Az örömnek ez a lényege! A befejezettség, amely befejezettségből indul előre. Amikor megszólal itt a zsoltárosnak a könyvében, a 32. Zsoltárban nyomon lelhető, egykor, valamikor a Szentélyben maga a pap szólalt meg, és közölte a bűnét rendező emberrel ugyanezeket. Ugyanezeket. Ezt nem csak Jesua HaMassiah mondja ma, hanem ez a Szentélybeli Istentiszteleti áldozati rendnek volt a része. Az a része volt, amikor valaki megtette az áldozatát, megvallotta a bűnét és bűnáldozatot mutatott be ott az oltárnál, és akkor a pap felmentette. Jogában állt akkor felmenteni, és közölte mindenkivel: Elvétettek a bűnei. Bizonyságot tett a pap arról a nép előtt, ott a pitvari oltárnál, hogy igen, X.Y. letette a bűnét és Isten elfogadta az áldozatát. És én azt hiszem, hogy ma is ugyanennek létjogosultsága az, hogy maga Jesua HaMassiah szól: Elvette. Letette, elvette Isten az ő áldozatát, én, mint Főpap, én teszek bizonyságot az Atya előtt és ti előttetek is. Ez maga is egy csodaszép ígéret. Csodaszép ígéret, hogy a pap tesz a te áldozatodról bizonyságot. A pap hirdeti ki a bűntelenségedet, és van Főpapunk. Van Főpapunk, van templom, van áldozat. A mi áldozatunk nem más, mint az a bizonyos bűnbánati áldozat, leteszem. És hogyha letetted, akkor ott van a szabadulás öröme. És ott van a bizonyíték: a pap szólal meg, a Főpap szólal meg, maga Jesua tanácsol: bölccsé teszlek. Királyi ígéret ez ma már, hiszen ma a Király és a Főpap ugyanaz.
Zsolt 32:8: „Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” Isten ekkor ezt ígérte. Ezt ígérte Dávidnak, de ma a Főpap is és a Király ugyanezt egy személyben ígéri. Mivel megszűntek a bűneid, mivel megbocsátattak, mivel megfogadtad az Én váltságművemet, a te áldozatod is el van fogadva. Az a bűnáldozat, hogy letetted. Továbbiakban valóban nincs más dolgod, mint örülni és boldognak lenni. „Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.” Boldog lehetsz, boldog. Ez a boldogság, ami nem a földi boldogsággal azonos, és utána jön az örülés, hogy örülhetek, hogy többet nem mehetek vissza, örülhetek annak, hogy tudom mi az én utam, örülhetek annak, hogy védelmem meg van. Örülhetek annak, hogy mindaz az ígéret, hogy bölccsé teszlek, megtanított, és szemeivel tanácsolt, magyarul vezetett vele, nem más, mint egy hosszú, végeláthatatlan, örökéletbe vezető útnak vagy a birtokosa. Lehet sumákolni, lehet lenyelni bűnöket, lehet eltakarni, de én úgy gondolom, hogy ha őszintén belenézünk az életünkbe, nem volt az olyan szép idő. Nem volt az olyan szép idő, amikor úgy le tudtam tagadni, el tudtam hallgatni, elő tudtam adni előadásokat, egészen más sztorikkal, nem volt az, nem volt az boldogság. Nem boldogság az, amikor az ember annak is hazudik, akivel együtt él, nem boldogság az, ha valaki együtt, egy családdal valaki hazudik a másiknak. Nem boldogság az, hogyha akár egy közösségben is a hazugság működik, nem boldogság. Ezektől mind szabaddá tesz. Csak ott van az az út, amit Dávidnak is be kellett járni, amíg ezt csináltam hát balhé volt. De ahogy letettem, ahogy megvallottam, ahogy én magam lepleztem le magamat, abban a pillanatban Ő viszont leplet tett az egészre. Az Ő megbocsátása, szabadítása és kegyelme, egymagában a boldogságot és az örömöt megadja. Azt az örömöt, ami minden fölött van, mert ezt emberileg te soha nem oldod meg. Soha nem oldod meg a bűneid következményeit, ha mást nem, évtizedekig rágalmazod magad, meg rágódsz dolgokon, meg vádolod magadat, vagy a másikat, oly mindegy, mert ez már önmagában háború! Szabaddá csak Ő tehet! Titeket is, mindenkit csak Ő tehet szabaddá. Ez a szabadság nem leírás, hanem az ígéretnek a kezdete.
„Megtanítalak téged az útra, amelyen járj.” Amikor a holnapi nap is eléggé nehéz útra lépnek némelyek, akkor van egy ígéret. Leteszed, bevallod, kéred és ott az ígéret: megtanítalak az útra, és ez nem háború, nem verekedés folytatása, nem egymás elleni harcok. Ez egy másik út, s méghozzá lehet egy olyan út, amelyen külön-külön, de egy úton mentek. Egy egészen más út. És ez valamennyiünknek szól: Ő tanítsa meg az utakat és ne mi adjunk tanácsot másoknak. Ő tanítson meg, hogy Istennek mi a terve, törvénye az olyan helyzetekben, mikor mi nagyon szívesen ítélkezünk. Ő tanítsa meg az utat, Ő vezessen azon bennünket, és akkor még együtt is lehet örülni. Nem azt, hogy megúsztátok, hanem, hogy rendeződött és az nem speciális, hanem mindenkire vonatkozik. Minden egyes dolgunkban, bűnünkben, vétkünkben, kapcsolatomban ez érvényes. Rendezni kell! Ha boldog akarsz lenni, és örülni akarsz. És nem összevissza sétálni ebben a világban, hanem egy útra lépni, ahol biztosan mehetsz tovább. Ez az egyetlen egy megoldás. És ez az egyetlen egy megoldás nem csak Dávidtól hangzik el, hanem magától Pál szájából is: Boldog, akinek megbocsáttatott.
Én kívánom mindenkinek, aki még nem érkezett el ide se, akit sose láttam, én csak azt tudom kívánni, legyenek boldogok, mindenki legyen boldog. És ennek a boldogságnak a céljába úgy tűnik, hogy még több törvényt kell tanítani, mert a törvény az, ami leleplez, az, ami terhet rak ránk, nem átkot, terhet, és ezt a terhet azért hagyta Isten rajtunk, hogy minden tehertől meg tudjunk szabadulni, és örülni tudjunk.
HONLAPJAINKON TALÁLHATÓ VALAMENNYI ÍRÁS SZABADON LETÖLTHETŐ ÉS KINYOMTATHATÓ, MAJD MINDEN FORMÁBAN TOVÁBBÍTHATÓ AZ ADATVÉDELMI ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN. |